Pánd
Pándi Kiss János
1905. október 14-én született Pándon a mai Petőfi Sándor utcában. Édesapja Kiss János villamos kocsivezető. Édesanyja Marsai Mária.
Általános iskolai tanulmányait Pándon végezte, majd Budapesten tanult tovább, itt érettségizett, és itt végezte el az Iparművészeti Iskolát is, mestere Lux Elek szobrászművész (1884-1941) volt.
Pályája elején, 1925-ben Rómába megy, itt képezi magát tovább 1931-1934 között a római Képzőművészeti Főiskola növendéke. Ma láthatók ezekben az években készült művei Rómában és Siracusában. 1939-ben tért haza Magyarországra.
A 30-as évektől használta szülőfaluja iránti tiszteletből a „Pándi” előnevet.
Budapesten a II. kerületben a Retek utcában lakott, műterme a Százados úton volt.
Művei ( épületplasztikái, köztéri szobrai, sírémlék alkotásai) sok településre eljutottak.
Itthon több szobra áll köztéren: a ”Jövendő” 1942.ben készült és a budapesti Szabadság strandon lett felállítva 1955-ben. A Hajógyár volt igazgatósági épülete előtt (Váci út 184) áll a „Hajógyári munkás” és a „hajóépítő mérnök” szobra 1953-tól. 1955-ben Sajószentpéterre a „Diszkoszvető”, 1965-ben pedig Komáromba került az „Integető lány „ szobra. A Róna utca és Erzsébet Királyné útja sarkán a „Jókai Mór” Általános Iskola falát díszíti domborműve.
Hősi emlékművei közül Pándon egész alakos I. világháborús emlékmű, mely az
alkotó családtagjait ábrázolja. Az édesanyjától búcsúzkodó katona Pándi Kiss János édesapja, a nőalak pedig az alkotó nagymamája.
Ennek mintha a folytatása lenne a Bényén felállított dobbormű, mely a búcsú utáni pillanatot, az elválás utáni első lépést formálta meg.
Találhatók még bronzba öntött domborművei a pándi temetőben is: édesanyja „Kiss Jánosné Marsai Mária”, „Gáspár család”, „Mohácsi Gergelyné Gál Mária”.
Önálló kiállítása volt 1960-ban a budapesti Műcsarnokban, 1979-ben Pándon a Művelődési Házban. Ezen még a művész is jelen volt.
Pándi Kiss János 1981. július 2-án hunyt el, akit végakaratának megfelelően édesanyja mellé, Pándon temettek el. A művész özvegye férje hagyatékát Pánd községnek ajándékozta, melyből 1982. augusztus 20-án nyílt kiállítás a Művelődési Házban. A kiállítás azóta folyamatosan megtekinthető, több mint 20 szobor található itt a művészről készült festménnyel együtt amely a műtermében ábrázolja őt.
Ekkor került felavatásra a Művelődési Ház előtt két egész alakos bronz szobra 
a "Korsós lány" és az "Integető"
Dr Pósta Sándor
1888. szeptember 25-én született Pándon. Édesanyja: Gáspár Julianna, cseléd. Édesapja: Posta Árpád, hajós. Fiatal korában Baján élt, a Bajai Gimnázium kitűnő tanulója volt. Ezután Kolozsvárra járt orvosi egyetemre, ahol már számontartották mint tehetséges kardvívót. Fényesnek induló sportkarrierjét azonban megszakította az első világháború. A lövészárokból súlyos csípősérüléssel tért haza, ám Bécsben megoperálták, majd onnan visszatérve gyógytornázni kezdett, és ez lehetővé tette, hogy ismét vívni kezdjen.
Javulásán felbátorodva felkereste Santelli Italo, ahol Santelli mester és Gerentsér László tanítványa lett. Belépett a Műegyetemi Atlétikai Futball Klubba (MAFC) és ennek színeiben kétszer is1922-ben és 1924-ben megnyerte a magyar kardvívó bajnokságot. Utána nagy versenykörutat és tanulmányutat tett Olaszországban. Öt alkalommal volt tőr-, négy alkalommal kardvívó válogatott.
Az 1924-ben rendezett párizsi olimpiára kiküldetése pénzügyi gondok miatt kétségessé vált, végül Baja városa vállalta annak minden költségét.
Itt kard egyéniben arany érmet szerzett. Ezen kívül tagja volt a harmadik helyezést elért tőr- és a második helyezést elért kardcsapatnak is.
Posta félt a nyilvánosságtól, a legenda szerint nem maradt fent vívásáról egyetlen hiteles fénykép sem, mert mindig udvariasan megkérte a kattintgatni vágyó fotósokat, hogy „uraim, inkább a másik versenyzőre fókuszáljanak”. Amikor Párizsban egy újságíró nyilatkozatért kopogtatott be szállodai szobájába, kiküldte a névjegyét, és a neve alá odaírta „Megnyertem az olimpiai bajnokságot! Ez az én nyilatkozatom.”
A MAFC sportolója ennek ellenére sokoldalú személyiség volt. Az egyetemet szájsebész-fogorvosként fejezte be. Orvosi hivatása mellett sportújságírással, sportkarikatúra rajzolással, festéssel, zeneszerzéssel is foglalkozott. Több nyelven is kifogástalanul beszélt, ezért tolmácskodott is. Emellett különböző színdarabokban is szerepelt. Egy ideig a Magyar Köztársaság Egészségügyi népbiztos helyettese volt.
1952. november 4-én halt meg Budapesten.
Baján máig őrzik emlékét: az Ő nevét viseli a városi sportcsarnok.
Hugonnai Vilma
Az első magyar orvosnő. 1847. szeptember 30-án született Nagytétényben a család ötödik gyermekeként. Apja szentgyörgyi gróf Hugonnai Kálmán, anyja tomesti Pánczély Riza. Testvéreivel együtt házitanító foglalkozott vele, egyrészt a kor szokásainak megfelelően, másrészt azért, mert édesanyjuk tüdőbeteg volt és így a lehető legkevesebbet érintkezett gyermekeivel, félve attól, hogy megfertőződnek.
Később felkerült Pestre, a Prebstel Mária leánynevelő intézetbe, ahol megszerezte az akkoriban a nők számára elérhető legmagasabb műveltségi fokozatot.
Itt ismerkedett meg a félárva Máriási Fruzsinával, akit Szilassy nagymama nevelt. Vele töltötte minden vakációját Pándon, a Szilassy birtokon. Vilma alig töltötte be 18. évét amikor elfogadta a nála húsz évvel idősebb Szilassy György házassági ajánlatát és 1865-ben Pándra költözik. Három gyermekük születik (György, Kálmán, Ádám), de csak György érte meg a felnőttkort. Rövid időn belül kiderült, hogy Szilassy György nem az a minta-férj típus. Míg felesége a pándi birtok ügyeit intézte odahaza, addig Szilassy kaszinózott, elkártyázta-elitta a legendás Szilassy birtokot, odalett Szilassy nagypapa gyönyörű, ritka virágai, Szilassy nagymama megyeszerte híres háztartása a múlté lett örökre. Vilma a könyvtárat bújta naphosszat, ahol leginkább a gyógyításról olvasott. Hamarosan már ő gyógyította a beteg cselédeket, sőt Szilassy nagypapát is ő mentette meg a himlőkórtól.
Élete fordulópontját 1869 hozta meg a számára, amikor újsághirdetésből tudta meg, hogy a zürichi egyetem orvosi fakultásán tanulhatnak külföldiek és nőket is felvesznek. Ehhez azonban férje engedélye is kellett, amit meg is kapott, de anyagi támogatást nem biztosított feleségének és kisfiát sem vihette magával. A családi ékszerekből finanszírozta 1872-ben kezdődő orvosi tanulmányait. 1879-ben elvégezte az egyetemet és orvossá avatták. A zürichi egyetem sebészeti klinikáján és egy alapítványi korházban is dolgozott.
1880-ban tért haza, diplomájának elismertetése problémákba ütközött: 1881-ben ugyan letette az orvosi diploma elismeréséhez szükséges érettségit, mégis Trefort Ákos az akkori vallási és közoktatási miniszter elutasította. Tette ezt annak ellenére,hogy a pesti orvostanári kar támogatta. Ezért elvégzett egy bába-tanfolyamot, így hivatalosan szülésznőként dolgozhatott. Ismeretterjesztő előadásokat tartott. Egyik alapítója volt az Országos Nőképző Egyesületnek, ahol ingyen oktatott egészségtant, gyermekgondozást, betegápolást. Egy ideig az ő vezetése alatt működött a Magyar bábák egyesülete.
1884-ben törvényesen elválik Szilassy Györgytől. Második 1887-ben kötött házasságából 1888-ban születik Vilma lányuk. Férje Wartha Vince, műegyetemi tanár, vegyész-akadémikus. Ez a házassága már sikeres. Mindketten rajonganak a tudományokért. Támogatta munkáját.
1895-ben királyi rendelet tette lehetővé, hogy Magyarországon is folytathassanak nők egyetemi tanulmányokat. Újból kérvényezte diplomájának elismerését, de ismét vizsgáznia kellett. Kitűnőre vizsgázott mindenből. Orvossá avatása 1897. május 14-én volt. Hivatalosan 50 évesen kezdhette meg orvosi munkáját, több mint húsz évvel a diploma megszerzése után. 1907-ben jelent meg „A nő mint háziorvos” című fordítása.
Magánélete azonban tragikusan alakul: 1908-ban elvesztette lányát, aki tbc-ben, férje pedig Parkinson-korban halt meg. 1914-ben, 67 évesen elvégezte a hadisebészeti tanfolyamot. 14 településen létesített betegápolói állomásokat, ahol 84 magyar okleveles doktornő, valamint rengeteg nővér dolgozott. 1922. március 22-én halt meg Budapesten. Életéről Kertész Erzsébet írt regényes életrajzot „Vilma doktor asszony. Az első magyar orvosnő Életregénye” címmel 1965-ben. Pándon utcát neveztek el róla.
Gáspár Sándor
Pándon született 1917. április 15-én, a Gáspár család 12. gyermekeként. Általános iskolai tanulmányait Pándon végezte, majd ipari tanuló, azután autószerelő-segéd lett Budapesten a Váci úti Steyer autójavító műhelyben. 1935 óta vett részt a politikai életben. Ekkor lépett be az MSZDP-be és a szakszervezetbe. 1936-tól az MKP tagja lesz. 1945 után az MKP KV apparátusának munkatársa, miközben a Vas- és Fémipari Munkások Szakszervezeteiben (Vasas Szakszervezet) tölt be felelős funkciót.
Az ötvenes évek elején Moszkvában tanul, jól beszél németül és oroszul. 1952-től a SZOT főtitkárának helyettese, majd 1965-től a főtitkára. 1954-től tagja az Elnöki Tanácsnak. 1963-tól az Elnöki Tanács helyettes elnöke.
A Szakszervezeti Világszövetség prágai kongresszusa elnökké Őt választotta 1978-ban. 1961-62-ben az MSZMP KB titkára, 1962-65 között az MSZMP Budapesti Bizottságának első titkára. 1947-től országgyűlési képviselő.
Könyvei: A magyar szakszervezet szerepe a szocializmus építésében (1968); Szakszervezetek a szocializmusért (1970); A munkásmozgalom szolgálatában (1973); A nemzetközi szakszervezeti mozgalom (1980).
Sokszor járt Pándon hivatalosan is és magánemberként is. Folyamatosan érdeklődött a falu sorsa felől és segített is nagyon sokszor.
Pándon közszereplést 1996. november 23-án vállalt, amikor a címer és zászlóavatón szólt a pándiakhoz. Ekkor megkapta a község "Emléklap"-ját. Utoljára 2000. május 4-én járt Pándon. Szinte elbúcsúzott a falutól és a még élő barátjától. Egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy még utána is eljöjjön.
2002. április 16-án, 85. születésnapja utáni napon érte a halál Budapesten.
Egyéb nevezetességek
Kopjafák: Síremlékeink kiemelkedő, néprajzilag is elismert darabjai a kopjafák. Régóta használják ezeket sírok jelölésére. Nevük fejfa, oszlopos fejfa, fejefa, táblás fejfa, kopjafa.
A legutolsó kopjafás temetése 2004-ben a Pándon született Pándi (Tyepkó) János Visegrádon elhunyt pestszentlőrinc-szemeretelepi református lelkésznek volt. Ő maga faragta ki a kopjafáját a Gábor család által megadott rajzok alapján.
Gábor József bognármester és édesapja, és már a nagyapja is sok-sok néhai pándinak faragott kopjafát amikor temetésre került a sor.
Talán a kilencvenes évek elejéig, de a z 1980-as években még bizonyosan, készítették ezeket a sírjeleket. Anyaga kemény fa, túlnyomórészt akác vagy tölgy. A fejfa test gyalulása, a díszítő forma kifűrészelése, kifaragása után festették, majd a díszítő motívumokat és a feliratokat vésték fel. Az akácfa mellett szólt az, hogy a sárgás színe a feliratok kifaragásánál aranyos színű volt. A fát a halott családja adta. A festésből, a formából tudni lehetett, hogy a halott férfi, nő vagy gyermek volt-e, de a kora is megállapítható volt. A fejfa 2 -2,2 m hosszú, 11 x11-től 15 x15 cm keresztmetszetű. A festés színe 0-tól 25-30 évesig szürke, 25-30-tól 50 évesig bordó, 50 feletti életkor után fekete volt.
Néprajztudósok (Novák József Lajos) 1910-ben, 1970-es években (Nagy Dániel) és egy 1980-ban megjelent tanulmányaikban még úgy szerepel a pándi fejfa mint kizárólagos temetési sírjel a pándi temetőben. Leírásokat rajzokat készítettek a kopjafáinkról, melyek így ismertekké váltak a szakirodalomban.
Pándi meggy
A Pándi meggy: Az alföldi gyümölcstermesztés fellendülése idején, a múlt században tűnt fel a Pándi-meggy. Eredete ismeretlen. A hagyomány szerint, egy Pándi nevű debreceni huszárkapitánytól – nemesítőjétől – kapta a nevét, de hívják kecskeméti, kőrösi és szentesi meggynek is. A házikertekben igen elterjedt, kedvelt gyümölcsfa. Jelentősebb termőhelyei a Duna-Tisza közének homokvidéke, Szentes és Szeged környéke, valamint a Debrecen, Nyíregyháza, Újfehértó vonal. (forrás: Magyar Néprajzi Lexikon )